Bánkrbrother – rögvalóságshow
http://tranzit.blog.hu/2014/07/19/bankbrother_rogvalosagshow_elso_resz
Igazi reality show-t készíteni igenis komoly dolog. A bukott magyar és külföldi realityk hosszú listája pontosan ezt támasztja alá. A Bánbrother viszont egyáltalán nem reality, különösen a valóságshowk történetének ismeretében. Az ezredfordulót követően a televíziós műsorkészítésben az aktualitásra került át a hangsúly, a történelmi kontextusra és az oktatásra koncentráló műsorok elvesztették népszerűségüket, helyükbe pedig előbb a különböző show műsorok, majd a valóságshowk léptek. Mindkét műfajra jellemző az interaktivitás és az, hogy a vallási és politikai élet rítusai helyett a mindennapi élet került középpontba.
Rövid reality történet:
A reality kialakulását három tömegmediális műfajra vezetik vissza, ezek a szenzáció újságírás (tabloid journalism), a televíziós dokumentumfilm (documentary television) és a szórakoztató műsor (popular entertainment). A valóságshow-k megjelenése egyértelmű paradigmaváltást hozott a televíziózásban.Korábban azért jelent meg valaki a televízióban, mert híres, vagy ismert volt. A reality-kben viszont olyan emberek szerepelnek, akik átlagosnak számítanak, és semmiben nem különböznek a televíziónézőktől.
A valóságtelevíziózás történetének képzőművészeti vonatkozása, hogy több forrás szerint a műfaj kialakulásáért Andy Warhol Chelsea Girls című 1966-os filmje a felelős.Az öt részre osztott film középpontjában a Chelsea Hotel lakói álltak, illetve a Warhol „Gyár” szupersztárjai, akik forgatókönyv nélküli improvizációkat adtak elő. A televíziós valóságműsorok alapvetően három nagy kategóriára oszthatók.
Az első típusba tartoznak azok a produkciók, melyekben hétköznapi, egymásnak ismeretlen jelentkezőket költöztetnek össze egy, a világtól hermetikusan elzárt helyre és mindennapi tevékenységüket, kapcsolataikat és konfliktusaikat figyelhetjük a képernyőn (pl.: Big Brother).
A második kategóriába tartoznak az 1990-es években megjelenő tehetségkutató valóságshow-k, melyek a már jóval régebben kialakult televíziós tehetségkutató műfaját ötvözik a reality-vel. Közös jellemzőjük, hogy valamilyen területen tehetséges, de ismeretlen jelentkezőket mutatnak be. A reality szó ezeknek a műsoroknak az esetében általában azt jelenti, hogy a döntőbe jutott versenyzők összeköltöznek, illetve mini dokumentumfilmeken keresztül, jóval többet tudunk meg magánéletükről, mint a korábbi Ki mit tud?, vagy Táncdalfesztivál felépítésű műsorok szereplőiről (pl.: X-faktor).
A harmadik kategóriába tartoznak azok a műsorok, melyek valamilyen társadalmi, vagy magánéleti probléma megoldását, esetenként kudarcát mutatják be személyes történeteken keresztül. A reality-kre vonatkozó fenti elméletek, miszerint az ilyen típusú műsorok különböző viselkedési mintákat adnak, valószínűleg erre, a hazánkban kevésbé ismert kategóriára vonatkoznak (pl.: What not to Wear).
Habár a valóságshowkat erős tartalmi kritikával fogadta mind a médiaelmélet, mind pedig a hétköznapi közönség, az vitathatatlan, hogy reality-t forgatni komoly szakmai felkészültséget, gondos előkészítést és költséges technikai apparátust igényel. Nos mindezeket sikerült figyelmen kívül hagynia a tranzit.hu, Menő állás című projektjének keretében megvalósult BÁNKBROTHER ún. rögvalóságshownak.
De haladjunk sorban! A valóságshow egy olyan műfaj, ahol a szereplők ugyan improvizatív alapon nyilvánulnak meg, mindezt azonban szigorú szabályok mentén, rögzített keretek között teszik meg. Általában valóságot imitáló helyzetekben különböző feladatokat kell megoldaniuk, melyek alapján szavazással, leggyakrabban a nézők visszajelzéseiből kiindulva, szép sorban kiesnek. A Bánkbrother legnagyobb problémája a keret és a szabályok tisztázatlansága és a kieséses szakasz teljes elhagyása. Egy magyar alternatív fesztivál közvetítése interjúkon keresztül nehezen nevezhető reality-nek. A Bánkbrother eddig megjelent első részében a bemutatott öt szereplő először is nincs bemutatva, másodsorban pedig csak arról tudósít, hogy éppen mivel foglalatoskodik a fesztivál mindennapjain. Ebből adódik a második probléma; minden valóságshow alfája és omegája a gondos szereplőválogatás, azaz a casting.
Jó szereplőgárda és érdekes karakterek nélkül ugyanis hiába minden, elég csak a magyarországi Big Brother második szériájának történelmi bukására gondolni (2003). Íratlan szabály, hogy egymásnak ismeretlen szereplők, esetleg egymást ütő karakterek konfliktusai adják a valóságshowk cselekményét. A Bánbrother az első olyan „reality”, ahol a szereplők, bár tudható, hogy valóságshow-n kívül ismerik egymást, egyáltalán nem találkoznak a kamera előtt. A műsorvezető és producer, Erlich Gábor az egyetlan kapocs köztük, bár az ő szerepe is kaotikus, hiszen showmanként, riporterként és operatőrként egyaránt megjelenik.
A problémákat súlyosbítja a technikai felkészületlenség, helyenként élvezhetetlen felvételek, rossz vágások, az aláfestő zene hiánya, az első rész végének vágásáról pedig beszélni sem érdemes. Mindemellett pedig a beharangozóban ígért 3 részből eddig csak egy jelent meg, az is egy napos késéssel.
Természetesen tudható, hogy ez egy kritikai valóságshow, mely a 444 Balaton Soundon forgatott Yolo világára (is) reflektál úgy, hogy közben a művészet hasznosságával és haszontalanságával foglalkozik. Nem is lenne baj, ha ezt tenné. A probléma csak az, hogy a Yolo világ egy professzionális, gondosan castingolt, emellett pedig nagyon szórakoztató reality volt, ahol valóban minden nap levágták egy szereplő karszalagját a nézői szavaztok alapján, a hétvége lezárásaképp pedig győztest hirdettek. A Yolo világ amellett, hogy kreatívan váltotta ki a minden évben szokásos Balaton Sound közvetítéseket, olyan erős és intelligens kritikát fogalmazott meg a magyar trashreality-ket illetően, hogy ezt felülmúlni csak valami nagyon markáns gesztussal lehetett volna. Azt pedig kimondani is szörnyű, hogy a Yolo butácska tini szereplői ezerszer szórakoztatóbbak voltak, mint a Bánkrother értelmiségi művészeinek és kurátorainak becsípett insider vihogása, vagy zavaros filozófikus okfejtései. A művészet hasznosságának kérdése pedig maximum akkor jelenik meg, amikor elhangzik egy kósza utalás a Szövetség 39 betonprojektjére.
A Bánkbrother sajnos ebben a formában cseppet sem reality és még csak nem is több egy amatőr fesztiválriportnál, melyből azonban még a fesztiválról sem tudunk meg semmit, az életérzésről meg pláne nem. Több tévét a kortárs művészeknek!
