A Kívül Tágas projektről
2013. január 10. 15 óra. Metszően hideg téli délután. A budapesti Műcsarnok előtt kisebb társaság gyülekezik, köztük művészek és diákok. Nem sokkal később a csapat munkához lát. Ipari mennyiségű szögletes iskolai kréta kerül elő. A társaság egy feliratot kezd el felfesteni a Műcsarnok latyakos lépcsőjére. Kis idő és egy rendőrségi intervenciós kísérlet elteltével már olvasható a szöveg: Ne hagyd, hogy az idő elmossa! Benczúr Emese képzőművész „kiállása” a Kívül Tágas projekt keretében akár az esemény sorozat mottója is lehetne.
Egy szokatlanul hosszú kurátori projektről van szó, mely a Műcsarnok körül 2012 második felében elindult huzavonára reflektál, valamint célja, hogy ne engedje a történteket a múlt homályába veszni. Leginkább az egyik legjelentősebb magyar kortárs művészeti kiállítóhely, MMA-nak való kormány általi átjátszása volt az, ami számos tiltakozás mellett a Kívül Tágas akciók közvetlen elindítójának is tekinthető. A projekt szervezői és kurátorai Mélyi József művészettörténész, valamint Kozma Eszter és Pacsika Márton a Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet szakának hallgatói. Célkitűzésük az volt, hogy 52 héten keresztül (vagyis a 2013-as év minden hetében) egy-egy kortárs magyar alkotót felkérve, kortárs művészetet prezentáljanak a Műcsarnok lépcsőjén, vagy annak környékén, hamár az épületen belül úgy tűnik erre nem fog lehetőség nyílni egy jó darabig. A projekt már most sikeresnek tekinthető, legalábbis abból a szempontból, hogy 15. hete töretlen lendülettel valósulnak meg hétről hétre művészeti akciók. Az ún. „kiállások” a nagyközönség számára nincsenek meghirdetve, az ezekről készült fotódokumentációkon keresztül lehet követni az eseményeket a projekt honlapján, illetve a Facebook-on.
Az elmúlt hetek alatt Benczúr Emese mellett, olyan a közép és a fiatal alkotó generációhoz tartozó művészek vettek részt a projektben, mint Kicsiny Balázs, Gerhes Gábor, Horváth Tibor, Eperjesi Ágnes, Szemző Zsófia, Koronczi Endre, a Société Réaliste, Szabó Dezső, Tarr Hajnalka, Nemes Csaba, Chilf Mária, Karas David, Borsos Lőrinc, vagy Sugár János (a megjelenés sorrendjében), prezentálva a Műcsarnok lépcső-használatának legalternatívabb módjait. A békés a tiltakozó akcióknak változatos hatásai mutathatók ki. Amellett, hogy született Index cikk a projektről, Horváth Tibor performanszának fotódokumentációja bekerült egy kortárs magyar magángyűjteménybe, Karas David stencilje graffiti formában önálló életre kelt és az interneten terjed.
A Műcsarnok-ügy fejleményeinek függvényében nehéz kritikai szempontból közelíteni a projekthez. Hiszen aki az MMA térhódítását nem őszinte lelkesedéssel üdvözölte, az nem tud nem egyetérteni a Kívül Tágas koncepciójával. A projekt dinamikus, kitartó, szokatlan és érdekes, ezek mellett sorozat jellegéből fakadóan addiktív. Ráadásul az internetnek hála mindenki számára könnyen hozzáférhető, már aki tudomást szerzett róla valahonnan. Ugyanakkor kizárólagos online mivolta tekinthető talán hátrányának is. Nehezen mérhető fel, hogy mekkora valójában a kiállások látogatottsága. Kérdéses, hogy kurátori szempontból jó döntés volt-e a tényleges eseményekről kizárni az offline nézőközönséget, igaz a kortárs művészet iránt munkaidőben érdeklődők számát tekintve, valószínűleg nem beszélhetünk számottevő emebertömegről.
A másik kérdéses pont – ami egyébként szintén végiggondolt kurátori döntés, így kritizálás helyett maximum egyetérteni, vagy egyet nem érteni lehet vele – az írásos magyarázat teljes hiánya. A projekt egészét pontosan öt szó magyarázza a honlapon, igaz két nyelven. Az egyes akciókhoz pedig a dokumentumfotókon és a művész nevén kívül egyáltalán nem társul kommentár. Tekintve, hogy egy tér- és időspecifikus megmozdulásokról van szó, ez jelen pillanatban nem jelent áthidalhatatlan problémát, de kérdés, hogy mi lesz az 52 hét elmúltával, vagy évekkel később (még akkor is, ha a kortárs művészet egy ideje lemondott az örökkévalóság számára való alkotásról).
Persze, maradjon feladat a jövő művészettörténészei és szakírói számára is. Úgyis azt is nekik kell eldönteni, hogy a Kívül Tágas akciók esetében mi a műalkotás: maga az akció, vagy a fotódoumentáció (melyeket egyébként kiváló magyar fotósok készítenek minden héten)? Úgyhogy ha már itt tartunk, akkor feltehetjük azt a kérdést is, hogy ki a művész? De elméleti kérdések helyett inkább érdemes figyelemmel követni a Kívül Tágas honlapját és a kortárs válaszokat, melyeket a felkért művészek nyújtanak.
